Általában ennyit tudunk: megment minket az orvos, a gyógyszer vagy egy csoda.

Kevesen vannak közöttünk, akik elgondolkodnak azon, hogy MIÉRT JELENT MEG EZ A BETEGSÉG/FÁJDALOM? Mit mond ez rólam? Az életemről?

Márpedig nem véletlen, hogy egy betegség egy adott személynél, adott helyzetben, adott időszakban (vagy esetleg visszatérően) jelenik meg. Mert hogy a betegség megjelenésének nagyon gyakran lelki okai (is) vannak. Azt tudjuk például, hogy a huzamosabb stressz következtében a szervezet legyengül, és előbb-utóbb megbetegszik.  Ebben az esetben a stressz a lelki ok amely miatt elkezdődik egy betegség.

Ha valami nem megy jól az életünkben (pl. nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, konfliktusaink vannak, olyan dolgot teszünk, amit nem szeretnénk igazán, “lenyeljük” a kritikát, bűntudatunk van, stb.)  és nem jövünk rá magunktól, hogy a rossz úton járunk, akkor a testünk reagál és elkezd figyelmeztetni. Ha ilyenkor figyelünk a test jelzéseire és megoldjuk a problémát a gyökerénél kezdve (nem pedig tüneti kezelést kérünk, lásd gyógyszer), akkor a betegség elmúlik. Ha nem vesszük figyelembe a jelzéseket, akkor a betegség visszatérő lesz vagy legrosszabb esetben krónikussá válik.

A betegségnek, fájdalomnak, mindig van valami mélyebb jelentése is. Ezt megtudhatjuk, ha feltesszük magunknak a megfelelő kérdéseket és nagyon őszintén válaszolunk rájuk.

Legyen itt pár példa:

• akinek emésztési problémái vannak, próbáljon válaszolni olyan kérdésekre, mint pl. Mit nem tudok megemészteni az életemben?
• ha torokfájás, köhögés kínozza az embert: Mi kívánkozik ki belőlem? Mit nem mondtam ki?
• ha gyakori fejfájásban van részünk: Mi okoz nekem fejfájást az életemben? Milyen problémát nem tudok megoldani?
• asztma: Mi az, ami folytogat? Mitől nem kapok levegőt?
• hátfájdalmak: Milyen túlterhelések értek az utóbbi időben? Számíthatok-e támaszra?
• mandulagyulladás: Mit nem vagyok hajlandó többé lenyelni?

Sok esetben annyira el vagyunk foglalva azzal, hogy másoknak megfeleljünk, hogy elérjünk bizonyos célokat, hogy nehogy tévedjünk, hogy elfelejtünk feltenni magunknak olyan kérdéseket mint: Jó ez nekem így? Erre vágytam? Boldog vagyok ha ezt teszem? Mennyire vagyok őszinte önmagammal?

Ilyen esetekben a testünk jelez. És ha megtanulunk figyelni a jelzéseire, akkor nemcsak hogy könnyebben elkerülhetjük a betegségeket, hanem még boldogabbak is leszünk.

Az apa megpróbált kedvesen válaszolni neki: „Bobby, apa most olvasni szeretné az újságot egy darabig. De ha húsz perc múlva visszajössz, akkor játszhatunk.”

Bobby kicsit duzzogott, hogy elutasították, de kiszaladt a szobából, és egyedül hagyta az apját, hadd olvasson.

Az ötéveseknek azonban még nem túl fejlett az időérzékük, és csak pár perc telt el, Bobby újra megjelent. „Apa, most már játszunk?”

„Még nem, Bobby” – szólt az apa. „Ne zavarj, amíg nem fejeztem be az újságolvasást!”

Bobby kicaplatott a szobából, hogy kint várjon, de még a sporthírekhez se ért az apa, már megint ott volt. Az újság alatt átdugta a fejét, és így szólt: „Apa, kérlek, most már játsszunk!”

Az apa ráébredt, hogy egy perc nyugta sem lesz, amíg nem enged, lepillantott a padlón heverő lapokra, és észrevette, hogy egy egész oldalas világtérkép van az újságban. Fogta a felesége kézimunkaollóját, és a térképet vagy húsz darabra vágta. A konyhaasztalhoz vezette a fiát, és azt mondta neki, hogy rakja ki a világtérképet: ez lesz az első délutáni játék. „Amint kész vagy a kirakóval, jövök játszani veled” – ígérte meg. Tudta, hogy fiának hosszú időbe fog telni, míg kirakja a darabokat, és így neki jó sok ideje lesz olvasni.

De még öt perc sem telt el, Bobby visszarohant a szobába. „Apa, kész vagyok a kirakóval! Most mit játszunk?”

„Micsoda? Már készen vagy?” – kérdezte az apa. Felállt a székből, és kiment a konyhába, hogy megnézze. Szó ami szó, a kirakó kész volt, mindegyik darab a helyén.

„Bobby… hogy a csudába tudtad ezt ilyen gyorsan megcsinálni? Hol tanultad meg, hogy hogy kell?” – kérdezte ámultan az apa.

„Könnyű volt, apa” – mondta Bobby. Tudod, a világtérkép hátulján egy ember arcképe volt. Úgy döntöttem, először az ember arcát rakom ki. Amikor azzal kész lettem, az egész világ a helyére került.”

A csapat:

Együtt a képzőkkel:

Hogyan élte meg egy résztvevőnk a képzést?

“Számomra az autogén tréning egy más világnézetet adott, amely fokozatosan, egyik találkozóról a másikra alakult ki. A feszültségkezelés folyamata megkönnyítette a mindennapok dinamikáját. A gyakorlatokat végezve megtanulhattam, hogy mit is jelent a test relaxálása és a szuggesztiók megélése, amely hatékony eszköz a stresszel való megküzdésben.

A csoport nagy lehetőségeket rejtett az önismereti folyamatok terén is, nem beszélve a megnyílás letőségéről, ami sok ember számára nehézséget jelenthet a mindennapi életben. Fontos jelentőséggel bírt ugyanakkor számomra a résztvevők sokszínűsége, a lehetőség az együttérzésre valamint a megértettség érzésének jelenléte.”

Mit viszek magammal mint képző?

Minden alkalommal amikor egy újabb csoporttal van alkalmam dolgozni, fontos számomra, hogy igazán közel kerüljek a résztvevőkhöz és különleges kapcsolat alakuljon ki közöttünk. Egy újabb képzés következtében mindig új élményekkel gazdagodom és nagyon sok értékes dolgot tanulok én is a résztvevőktől.

Kellemes élmény volt számomra ezt a csoportot vezetni és útközben megtanultam, hogy:

• igazi bátorságra vall, ha meg merjük mutatni önmagunkat másoknak
• lehetséges nagy változásokat elérni a saját fejlődésünkben, csak motiváció kell hozzá
• bár mindenki más-más módon éli meg, a spiritualitás fontos alapkő az ember életében
• az első lépés a másokba vetett bizalom irányába, a saját magunkba vetett bizalom
• igaz barátokra lelhetünk, ha merjük vállalni a sebezhetőségünket

Köszönöm, hogy megismerhettelek benneteket!

Kellemes mondjuk egy forró kád fürdő, 20 percnyi kellemes zenehallgatás vagy egy forró tea a kedvenc könyvünk olvasása közben. Vannak akik gazdag szociális életük segítségével relaxálnak, mások a Való Világot nézik és megint mások egy kocsmában vagy otthon egy pohár bor mellett találják meg nyugalmukat.

Ezeket coping-mechanizmusoknak nevezzük, vagyis olyan módszereknek, amelyek segítenek megküzdeni a stresszel, és a negatív érzelmekkel. Vannak adaptatív módszerek, amelyeknek pozitív következményei vannak, és vannak dezadaptatív módszerek, amelyek pillanatnyilag segítenek, de hosszútávon romboló hatásuk van. Hogy a fenti módszerek közül melyik milyen, azt mindenki döntse el magában.

A mindennapi coping-mechanizmusok hasznosak a stressz leküzdésére, mégis vannak olyan helyzetek, amelyekben nehéz vagy lehetetlen megteremteni a szükséges feltételeket, esetleg nem érik el a kívánt hatást. Ennek érdekében, álljon itt egy gyors relaxációs módszer, amelyhez nincs szükség sok kellékre, elég egy szék vagy egy fotel, 5 perc csend, és máris elvégezhetjük.

1. Helyezkedj el kényelmesen
2. Hunyd le a szemed
3. Figyelj egy percig a nyugtalanságra (vagy stresszre, haragra, szorogásra) amit magadban érzel
4. Találd meg a nyugtalanség helyét a testedben: hol érzed a legintenzívebben?
5. Vegyél egy mély lélegzetet, és közben számolj el 6ig
6. Tartsd bent a levegőt, 2-3 másodpercig
7. Fújd ki a levegőt lassan, miközben 10ig számolsz, és képzeld el, hogy a levegővel együtt kifújod az összes nyugtalanságot a testedből
8. Ismételd meg a gyakorlatot, ameddig úgy érzed, hogy megszabadultál a negatív érzésektől.

Ha elég gyakran gyakorolsz, akkor egy idő után könnyebben reagálsz majd erre a módszerre, és bármikor, bárhol elvégezheted, anélkül hogy szükséged lenne fotelre, egyedüllétre, vagy arra hogy lehunyd a szemed.

Ez a gyakorlat hatékonyan alkalmazható bármilyen negatív érzés leküzdésére. Ebben az esetben, a 3-as pontban megjelenő nyugtalanság helyett elképzeled a negatív érzést amit csökkenteni szeretnél. (pl félelem, harag, unalom stb.).

Ha sikerül alkalmaznod, írd meg nekünk egy kommetben, hogy hogyan műkodött.

Sok sikert, és jó gyakorlást!

Az alábbi kis film különleges módon mutatja be azt, hogy mit jelent FÉRFINAK lenni. Azt, hogy ez jó vagy kevésbé jó, mindenki eldöntheti önmagában. És he eldöntöttétek, várom a véleményeiteket a kommentekben.

(Seer Szeréna)

A perzsa tanmese elbeszéli egy vándor történetét, aki kínlódva vánszorgott a végtelen hosszúnak tűnő úton. Egész este súlyos terhek alatt rogyadozott. Hátán nehéz homokzsák csüngött, teste köré vastag víztömlő tekeredett. Jobb kezében ormótlan követ cipelt, baljában görgeteget. Nyakában kirojtosodott kötélen ócska malomkő himbálódzott. Bokáját rozsdás láncok fonták körül, s a láncokon súlyos vasgolyókat vonszolt maga után a porban. Fején egy félig rohadt tököt egyensúlyozott a vándor. Minden lépésre megcsördültek a láncok. Nyögve és sóhajtozva küzdött meg minden újabb lépéssel, siránkozva nehéz sorsa meg a kínzó kimerültség miatt. 

A rekkenő déli hőségben szembe jött vele az úton egy paraszt. “Ó, fáradt vándor – szólította meg a szerencsétlent -, mondd, miért gyötröd magad a sziklányi kövekkel?” – “Milyen ostoba vagyok! – felelte a vándor. – Eddig nem vettem észre őket.” Azzal elhajította mind a két kődarabot, és máris sokkal könnyebbnek érezte magát. Újabb hosszas vánszorgás után megint szembetalálkozott egy paraszttal, aki megkérdezte tőle: “Mondd csak, fáradt vándor, minek kínzod magad azzal a fonnyadozó tökkel a fejeden, és minek vonszolod magad után azokat a nehéz vasgolyókat?” – “Nem is tudod, mennyire örülök – felelte a vándor -, hogy figyelmeztetsz rájuk; magam sem tudom, mit akarok velük.” Lerázta magáról a láncokat, a tököt pedig az útszéli árokba hajította. Megint könnyebbnek érezte magát. De ahogy haladt tovább, úgy nőtt a szenvedése megint. Egy paraszt épp ballagott haza a szántóföldről. Csodálkozva méregette a vándort: “Ej, jóember, te homokot hordasz a zsákodban, de ameddig csak a szemed ellát, több itt a homok, mint amennyit valaha is elbírnál hordani. És lám csak, milyen dagadt a víztömlőd – akárha a Kavir sivatagján akarnál átkelni. Pedig melletted ott folyik a tiszta folyó, amelyik még jó sokáig kíséri utadat!” – “Köszönöm, barátom, most látom csak, hogy mi mindent cipeltem magammal céltalanul.” Azzal a vándor feltépte víztömlőjét, melynek poshadt vizét nyomban beitta az út, zsákjának homokját pedig egy gödörbe borította. Állt csak tűnődve, és nézte a lemenő napot.

Az utolsó napsugarak meghozták neki a megvilágosodást. Végigtekintett magán, nyakában megpillantotta a súlyos malomkövet, és rájött, hogy a kő az, amitől olyan hajlott a járása. Leoldotta hát, és behajította a folyóba, amilyen messze csak tudta. Terheitől megszabadulva folytatta útját az esti hűvösben, hogy éjjelre szállást találjon.

A gondjaink, amelyeket magunkkal hordozunk… sokszor homokzsákként nehezednek a vállunkra, víztömlőként tekerednek a derekunk köré. Próbáljunk csak felvenni a vállunkra egy homokzsákot, és próbáljunk egyenes háttal, boldogan lépegetni vele. Meddig birjuk?  Valószínűleg, nem sokáig.

Igaz az is, hogy gyakran sikerül félretennünk őket, eltereljük a figyelmünket, szőnyeg alá söpörjük, és megpróbálunk megfeledkezni róluk. Bármit szívesebben teszünk, csak ne kelljen megint szembenézni azokkal a dolgokkal amelyek nyomasztanak. Gyakran hallom a barátoktól, ismerősöktől, hogy ha valakit vigasztalni kell, akkor megpróbálják elterelni a figyelmét arról ami épp fáj. A pácienseim is gyakran mesélik, hogy ha valami gond van, inkább elterelik a figyelmüket és megpróbálnak másra gondolni. Mert így könnyebbnek tűnik. Legalábbis abban a pillanatban.

Csakhogy bármennyire is megpróbálunk elfordulni azoktól a dolgoktól amelyek bántanak, ha nem nézünk a szemükbe, az esélyünk, hogy megszabaduljunk tőlük, rohamosan közelít a nulla felé. És a gondok alattomos jószágok: legközelebb akkor bujnak elő, amikor a legkevésbé számítunk rájuk, de olyankor már többedmagukkal, és akkor már nehezebb megküzdeni velük.

Ezt elkerülhetjük, ha időt szánunk magunkra, befele fordulunk és szembenézünk a gondjainkkal. Az is lehetséges, hogy egyes gondoktól könnyűszerrel negszabadulhatunk, ha tudatosítjuk, vagy beszélünk róla.

Más gondok megoldására több időt és energiát fordíthatunk, és ha egyedül vagy a hozzátartozóink segítségével sem megy, nyugodtan forduljunk pszichoterapeutához. A pszichoterápia egy olyan módszer, amely segít biztonságos körülmények között (amikor otthon, egyedül nem megy) szembenézni azzal, ami fáj. Segítségével meg is változtathatunk bizonyos érzelmeket, attitűdöket és megelőzhetjük a további problémák nagyrészét.

Te hány homokzsákot cipelsz magaddal?

(Seer Szeréna)

Pár napja kezdtem olvasni Virginia Satir , A családi együttélés művészete c. könyvét, amely Kolozsváron is kapható a könyvesboltokban román nyelven, V.Satir, Arta de a fauri oameni cím alatt.

A következőkben megosztom veletek az egyik legszebb önértékelési nyilatkozatot. Ha úgy érzitek, hogy kevés hitetek van önmagatokban, olvassátok el legalább hetente kétszer.

“Én én vagyok.

Nincs a világon senki, aki ugyanilyen lenne mint én. Vannak, akikkel hasonlítunk egymásra, de senki sem teljesen olyan, mint én. Ezért minden amit teszek, igazán jellemző rám, mert az én döntésem eredménye. 

Minden, ami velem kapcsolatos, az enyém: a testem, és annak minden mozdulata; az értelmem, gondolataimmal, ötleteimmel együtt; a szemem, azokkal a képekkel együtt, melyeket megpillantok; minden érzésem, legyen az harag, öröm, frusztráció, szeretet, csalódás, izgatottság; a szám, és minden szó amelyet kimondok: kedves, durva, helyes vagy helytelen; a hangom, akár hangos, akár halk; és minden cselekedetem, akár saját magamra, akár másokra irányul..

Magam birtoklom a képzeletemet, az álmaimat, reményeimet és félelmeimet.

Az enyémek győzelmeim és sikereim, kudarcaim és balfogásaim.

Mivel minden az enyém, ami velem kapcsolatos,  tökéletesen megismerhetem önmagamat. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűzhet. Következésképpen, érdekeimnek megfelelően cselekedhetek.

Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit.

Akármilyennek tűnök, bármit mondok vagy teszek, gondolok vagy érzek egy adott pillanatban, az mind-mind én vagyok. Bármely időpontban hitelesen képviselem saját magamat.

Ha később visszagondolok arra, hogy milyen voltam, szavaimra, cselekedeteimre, eszméimre és indulataimra, talán lesz olyan, amely tőlem idegennek tetszik majd. Akkor elvethetem azt, ami nem hozzám való, megtarthatom azt, ami megfelelőnek bizonyul, és kitalálhatok valami újat azok helyett, amiktől elfordultam.

Érzékeim és képességeim segítségével megállhatom a helyem, közel kerülhetek másokhoz, eredményeket érhetek el, értelmet és rendszert vihetek az engem körülvevő személyek és dolgok tömegébe.

Enyém vagyok, tehát önmagamat építhetem.

Én én vagyok, és így vagyok jó.”

(Virginia Satir)

Napjainkban sokan küzdenek a fárasztó hétköznapokkal, a munka okozta stresszel, teljesítményszorongással, kevés motivációval, életükben megjelenő betegségekkel, fájdalmakkal.

Ezek a problémák mindnyájunkat érintenek, és nem könnyű kivergődni ebből a forgatagból, találni egy békés, nyugalmas pontot az életünkben, ahol nincs fáradtság, nincs fájdalom, nincs rohanás, nincsenek határidők.

Valaki azt mondta egyszer, hogy a legfontosabb ebben a rohanó életben  az, hogy legyen egy oázisunk, ahol megnyugvásra találunk, ahol feltöltődunk energiával, ahol szeretünk lenni, és ami a MIÉNK.

Ez a weboldal azzal a céllal készült, hogy közelebb hozzunk Hozzád, kedves  látogató, egy olyan relaxációs módszert, amely segítségével létrehozhatsz magadnak egy oázist, ahová mindig visszatérhetsz, ha békére, nyugalomra, bátorságra vágysz. Ez a módszer nemcsak a stressztől szabadít meg, a szorongásban segít és a pszichoszomatikus fájdalmakat csökkenti, hanem önismereti jelleggel is bír.

Egy olyan eszközt nyújt, amelyet bármikor, bármilyen körülmények között hasznáhatsz életed folyamán, és az életminőséget is magas szinten javítja.